HTML

Psycho

A pszichoanalízis arra a felismerésre épül, hogy az érzelmeket, viselkedést meghatározó belső lélektani tényezők rendszerint nem hozzáférhetőek a közvetlen és tudatos megfigyelés számára. A pszichoanalízis e folyamatokat tudattalannak nevezi. Blogunkban arra törekszünk, hogy transzparenssé, azaz hozzáférhetővé tegyük a tudattalan tényezők meghatározó szerepét a Károli Református Egyetem vezetőinek cselekedeteiben, akik nagy erőfeszítéssel leplezik cselekedeteik rejtett, alantas rugóit, és megpróbálják magukat valami nagy, nemes cél bajnokaiként feltüntetni. Elemzéseink segítséget nyújtanak az utóbbi 10 hónapban az egyetemen lezajlott események mélyebb megértéséhez, és fel kívánják készíteni azokat a bátor jelentkezőket, akiket a jelenlegi helyzet nem riaszt el attól, hogy betegyék ide a lábukat. Blogunk olvasása és aktív szerkesztése meggyőződésünk szerint segíteni fogja mind az új, mind a régi hallgatókat Magyarország pillanatnyilag legsötétebb felsőoktatási intézménye mélyebb megismerésében, és a kitartókat talán - kis szerencsével - hozzásegítheti a képzés túléléséhez is. Bátraké a világ! Közös elemzésre fel!

Friss topikok

Linkblog

Archívum

2009.07.29. 20:16 pszichiáter

Szex és hatalomvágy

Az egyetemnek van egy dékánja, aki rektorhelyettes is, mert szereti halmozni a pozíciókat. Szakmailag inkább nulla, mint középszerű. Tehetségtelen és irigy, de nagyon becsvágyó. Az egyszerűség kedvéért - de főként jellene miatt - nevezzük őt SzA(r)-nak. SzA(r)-nak van egy jobb sorsra érdemes fiatal titkárnője azon a Karon, amelyiken oktat. (A teljes képlethez ismerni kellene a feleséget is, de ez másik cikk tárgya. Röviden csak ennyit: öreg, kövér, nimfomán, nagyzási hóbortban szenved, és azt hiszi, hogy Petőfi-formátumú költő. Továbbá azt hiszi, hogy világszépe, és minden férfi szerelmes belé. Ezen kívül az angol királynő rokona - legalábbis ezt nyilatkozta 2009. június 17-én délután a Kossuth Rádió egyik műsorában. Egyszóval: futóbolond.)

A titkárnő freudi eset. Nevezzük monogramja alapján KK-nak, esetleg Kakának, mint a brazil focistát, már csak azért is, hogy passzoljon SzA(r)-hoz. Az alulróljövők inferioritáskomplexusa és túlfűtött ambíciója egyszerre dolgozik benne. Maximalista, sőt, perfekcionista. Minden elvárásnak meg akar felelni. De a tehetsége és intelligenciája messze elmarad az ambíciója mögött. Begyűjti mindenhonnan az információkat, de amikor kérdezik, diszkréten hallgat, sak sejteti, mennyi mindent tud; teljes tudását nem adja ki. Legalábbis nem akkor, amikor kérdezik. Nem akkor, amikor "titkárnő". Ez a "hivatalos" arca, amihez hozzátartozik egy teátrális, mély búgó hang. De Kakánk vágyik az elismerésre. Nem a hallgatókéra, azok nem érdeklik, mélyen lenézi őket. A doktoranduszok a vágyott haverjai, de velük szemben kettős komplexusa van. Többnek is, kevesebbnek is érzi magát náluk. Amikor a kisebbségi érzés kerekedik felül benne, kiesik a "hivatalos" formájából. Ilyenkor elejt egy bennfentes információt. Aztán még egyet. Lassanként kipakol. Egyik fiókot a másik után. Aztán az egész szekrényt. Élvezi a sikert. És a fölényt, amiben oly ritkán van része életében, a többlettudás fölényét. Nem bírja megállni, hogy ne mondjon el valami súlyos titkot. Tudja, hogy nem lenne szabad, de a pillanat olyan csábító. Most ő lehet a középpont. Aztán felismeri, hogy túl sokat mondott. Visszaszívni nem lehet, tehát próbálja jóvátenni. Amikor másokkal beszél, annak a titkát adja ki, akire az imént mások súlyos titkát bízta. Nincs tudatában cselekedete veszélyének. Nem tudja, mi az árulás. Nem is lehet őt ezért elítélni, nem lehet rá haragudni. Ő csak szerepelni akar. A figyelem középpontja kíván lenni. Majd újra mindent jóvátenni. Ilyenkor önjáró lesz. Hibát hibára halmoz, majd amikor fejére zúdul a baj, bebújik a sarokba, mint az óvodás, aki fél a büntetéstől. Miért is büntetnék? Ő nem csinált semmit. Innen már csak egy kis csavar a történeten, hogy ami van, azt nem ő csinálta. Ő nem tehet róla. Mintegy magától alakultak így a dolgok. És ezt el is hiszi. Mi több, mi is elhisszük. Hiszen amikor felveszi mély, búgó hangját, szentül meg vagyunk győződve tökéletes megbízhatóságáról. Hiszen nem tudjuk, hogy amikor mással beszél, akkor azzal ugyanolyan bizalmas és abban a pillanatban csakis ahhoz hűséges. Ő sem tudja, de néha érzi, hogy valami nincs rendben körülötte, vele, benne.

És most képzeljünk egy hálószobai idillt, nimfománt és cezarománt a közös nagy baldachinos, ingyen elkuncsorgott Rákóczi-ágyban! Nimfomán Pet...ő(f)ink az ágyban rímeket farag, a cezaromán SzA(r) pedig szövi, egyre szövi szárnyaló napóleoni terveit, arról, hogy egy napon majd igazi rektor lesz, elvégre a püspök a rokona, miért is ne, közben Kaká tehénarcára és vizeskék szemére gondol, míg reggelre ama bizonyos edénybe lóg a hüvelykujja. Ahelyett hogy máshová dugná - más helyett.

9 komment


2009.07.29. 19:20 pszichiáter

Pontilyen blogjának népszerű pszichiátere újra felbukkan

Ez a beköszöntő blog a betiltott blogokhoz (http://karolisotrany.blog.hu illetve a http://protestans.blog.hu) közelálló, azokban publikáló szerzőtől, Pszichiáteről származik. Pszichiáter akkor még nem tudta, hogy blogtársait a szólásszabadság és vleménynyilvánítási szabadsg durva megsértésével be fogják tiltani.

Kedves olvasóim!

Két hónappal ezelőtt az ország felsőoktatási intézményeinek legizgalmasabb blogját írtuk együtt egy egyázi egyetem egyik kiváló doktoranduszával, Pontilyennel. Nem volt az ország egyetemi és főiskolai hallgatói között olvasottabb blog, mint a http://pontilyen.blog.hu/2009/05/30/gondolatok_az_aljassagrol (31 komment) poszt, aztán annak erőszakos berekesztése után a http://pontilyen.blog.hu/2009/06/10/bun_es_buntetes (86 komment), mígnem az is hasonlóan sanyarú sorsra jutott. És csak azért nincs ezekhez még több komment, mert a legszaftosabbakat utólag, sajnos, kimoderálták. Az elsőt a Kar dékánjának személyes közbelépése végezte ki, a másodikat a dékánhelyettes Apósáé, aki féltékeny volt Pontilyen országos hírére és főként olvasottságára, tekintettel arra, hogy Após urat bár sokan idézik, olvasni, senki sem olvassa, mert olvashatatlan. Mivel ő úgyszólván mentelmi jogot élvez, végül szegény Pontilyenen csattant az ostor. Az egyetem - doktoranduszi ösztöndíja megvonásának terhe mellett - eltiltotta őt az izgalmas posztolástól. Már csak érdektelen témákról írhat, amit alig olvasnak és alig kommentelnek. Történt még némi kísérlet az egyetemet érintő új infók szélesebb közönséghez való eljuttatására, ezek azonban Pontilyen legfontosabb munkatársainak blogról való kitiltása miatt szintén befulladtak (http://recklamal.blog.hu/2009/06/16/vegyes_09_06_15). A világhír felé robogó Pontilyen üstökösi pályája - hajszállal a cél előtt - leáldozott.

A szerzők azonban olyan népszerűségnek örvendtek, hogy az olvasók visszakövetelik őket. Kollégáimmal együtt kapjuk az e-maileket, hogy folytassuk, mert egyetemisták és oktatók százai, ezrei akarnak olvasni bennünket. Főként az alábbi szerzőpárosok lopták magukat a magyar ifjú és kevésbé ifjú értelmiség szívébe: Pontilyen és Pontolyan, Bárányka és Farkastorok, Lakat és Zár, Popp és Gaspanna, a csíkos zubbonyos borotvált fejű Szeredy és a kényszerzubbonyos, szexmániás Pszichiáter. És még sokan mások.

Ami a szexmánia vádját illeti, azzal persze nem értek egyet. Tény, hogy a tudatalatti folyamatokat a szexuális fantáziálás mozgatja, azonban ez az ösztön szublimálódik, és lappangva, elfojtva, komprimálva más területekre is átterjed. Viszont az is tény, hogy a Dékánházaspár szexuális életnek elemzése volt a blog egyik csúcspontja, olvasóink erről szeretnének megtudni legtöbbet, és arra biztatnak bennünket, hogy ezt a témát kutassuk tovább. Nos, mivel mi bölcsészek vagyunk, erre orvosként nem vállalkozhatunk, kizárólag szövegelemzések lehetnek írásaink tárgyai. Így a nagy költőnő verseit vesszük tüzetesebb vizsgálat alá.

Pszichiáter, jelen blog tulajdonosa, ezennel ünnepélyes ígéretet tesz, hogy a pszichoanalízis módszereit itt szélesebben és komplexebben alkalmazza majd, mint Pontilyen blogjában, és a szexualitás helyett itt a hatalomvágy tudattalan mozgatóira koncentrál erőteljesebben. Nem állítjuk, hogy ez nem függ össze a szexualitással. Sőt, nagyon is. Minél frusztráltabb egy férfi a szexben, annál inkább bizonyítani akar a világban. Ilyen értelemben a beteges hatalomávágy bizonyosan összefügghet szerencsétlen házassággal és szerencsétlen testi adottságokkal. Ez azonban nem mentség a jelenlegi ámokfutásra.

A továbbiakban ilyen és ehhez hasonló izgalmas témákról lesz szó, természetesen nem kizárólag a dékánról, hanem a jelenleg is zajló "Református szomorúvígjáték" más prominens szereplőiről. Kommentre fel tehát, szerzőtársaim, a felsorolt ikrek, Pontilyen és Pontolyan stb., a nagy magányosok, és akiket kihagytam, főleg Te, isteni Savonarola, akit – bizonyára mélységes katolicizmusod miatt – kitiltottak minden református blogból. Itt a helyed!

 

 

 

 

 

 

2 komment


süti beállítások módosítása